Először csak észrevettük, hogy a csípős ételek fogyasztása után mintha jobb lenne a kedvünk, ezért lettünk kíváncsiak arra, hogy vajon voltak-e ehhez kapcsolódó kutatások, amik igazolnák az elméletet.  Menet közben kiderült: nemcsak a hangulatra jó a kapszaicin, hanem millió más dologra, így most összegyűjtöttük nektek azokat, amiket a néphagyomány állít és olyan tényeket is, amiket a tudomány is igazolt. 

Videónkban Csobán Roland, a Chiligeddon manufaktúra tulajdonosa mondja el, milyen kedvező hatásai vannak a csípős ételek fogyasztásának. 

szakértő

Mit gondoltak régen?

Egyes vélekedések szerint a csípős paprika az egyik legrégebb óta termesztett növény:  Mexikóban és Peruban már 6000 évvel ezelőtti magokat is találtak. 

Magyarországon már régóta csípjük a csípőset: a Tisza-vidéki és Duna menti népek gyorsan felismerték a paprika immunerősítő hatását. Így lett később a hideglelés orvossága, emellett a szegedi néphagyomány szerint a látást élesíti, antiszeptikus és a  cukorbetegséget is orvosolja minden, ami csípős.

A  maják csilivel dörzsölték be ínyüket fogfájás esetén,  és úgy tartották, hogy az megszünteti a hasmenést és a görcsöket. Egyes törzsek  a köröm alá dugott zöld csilidarabokról állították, hogy reuma esetén hatnak.  (Később kiderült: igazuk volt, a kapszaicint ma fájdalomcsillapításra használják.) Az inkák úgy vélték, javítja a látást a csili rendszeres fogyasztása. (Igen, épp ahogy a szegediek).  Mexikóban másnaposság ellen is bevetik, a mai napig. 

Korábban úgy vélték, hogy csilifogyasztással előrébb lehetett hozni a szülés időpontját, de voltak, akik nem ezért, hanem a vajúdás megkönnyítésért ették. 

Mit mond a tudomány?

Millió jó hírt azoknak, akik szeretik a csípős ételeket. 

A csípős papriika gazdag A és C vitaminban, de  folsav, kálium és  E-vitamin is van benne,  és persze a lényeg: a kapszaicin.

Patkánykísérletekben már bebizonyosodott a utóbbi  fájdalomcsillapító hatása, amelynek mértéke a diklofenák hatásához hasonlónak bizonyult, ezért gyakran alkalmazzák izomfájdalmak, arthritis és egyéb húzódások kezelésére, de bevethető migrén, fejfájás vagy pikkelysömör ellen is.

“Kutatásunk megerősítette és bővítette a csilipaprika anyagainak szívvédő hatásával kapcsolatos ismereteket” – jelentette ki Zhen-Yu Chen, aki az eredményekről beszámolt. az Amerikai Kémiai Társaság (ACS) 243. nemzeti találkozóján

Hörcsögön is végzett kutatásokat ugyanez a csapat, melynek során a  csípős hatóanyag csökkentette az úgynevezett „rossz” koleszterin mennyiségét a vérben, sőt, a már felhalmozódott lerakódásokat is oldotta, melyek az artériát szűkítve szívinfarktushoz vagy agyvérzéshez vezethetnek.

Rákmegelőző hatását is többször kutatták: a The Journal of Clinical Investigation szakfolyóiratban közzétett új kutatás szerint az erős paprika hatóanyaga, a kapszaicin, csökkenti egyes  daganatok kialakulásának kockázatát.

Kísérletükben a kutatók kapszaicint adtak olyan egereknek, amelyeket genetikailag hajlamossá tettek több béldaganat kialakulására. Kiderült, hogy a kapszaicin a TRPV1 aktiválása révén csökkentette a daganatok kialakulásának kockázatát az egerekben, és több mint 30 százalékkal megnövelte az állatok élethosszát is.

A Biochemical and Biophysical Research Communication című szaklapban a nottinghami egyetem kutatói arról számolnak be, hogy a kapszaicin képes elpusztítani a rákos sejtekben az energia termeléséért felelős mitochondriumokat, és ezzel a beteg sejt pusztulását okozza. A kapszaicin rákmegelőző hatását magyar tudósok kutatásai is megerősítik.

A kapszaicin ráadásul annyira jó fej, hogy az egészséges sejteket nem támadja meg, - nottinghami kutatók szerint a jalapeno gyakori fogyasztása például a rákos betegségek megelőzésében is jó szolgálatot tesz

Azt hitted, ennyi? Nem, van még egy csomó jó hatása: kísérletek bizonyítják, hogy a kapszaicin  mérsékelheti a szívelégtelenség és a szélütés kockázatát, csökkenti a vérben a trigliceridek szintjét, serkenti a nyál és a gyomornedv képződését, elősegíti, megkönnyíti az emésztést.

Hogyan hat a jókedvre?

Egyes kutatások igazolták a kapszaicin belsőleg való alkalmazásának a nyugtató hatását, mivel növeli az neuropeptidek (endorfinok, vagyis a „boldogsághormonok”) termelését.

Hogy hogyan?

Amikor csípőset eszünk, a benne lévő kapszaicin-molekulák kapcsolatba lépnek a szánkban található kis érzékelőkkel, amik  üzenetet küldenek az agyunknak, azzal a kéréssel, hogy „szűntesse meg a fájdalmat, és indítsa meg az endorfinok felszabadulását a hipofízisből és a hipotalamuszból. 

 Ez magyarázza a kapszaicin fájdalomcsillapító, hangulatjavító hatását. 

Fogyókúrában is segít?

Igen. Étvágycsökkentő hatású, és emellett  az anyagcserét is felturbózza, így növeli az elégetett kalóriák számát. 

Az amerikai Biofizikai Társaság Baltimore-ban megrendezett éves konferenciáján mutatták be azokat az eredményeket, melyek arra világítanak rá, hogy a paprika csípősségét okozó kapszaicin elősegíti a szervezet zsírégetését.  Számos állatkísérlet igazolta, hogy a kapszaicin fokozza az energiafelhasználást és a zsírsav-oxidációt, és emellett étvágycsökkentő hatásáról is több forrás ír. 

A kapszaicin nemcsak az elhízás elleni küzdelemben vethető be, hiszen nem mellékesen a 2-es típusú cukorbetegség, a magas vérnyomás és a keringési betegségek kialakulását is megakadályozza.

Az elhízás elleni hatékonyságot  egérkísérletek is igazolják.  A kutatók szerint a kapszaicin a fehér zsírszövetet barna zsírszövetté alakítja, amelyek a hőtermelő folyamatokban" vesznek el", így tünteti el a zsírt  a hatóanyag. 

Kiknek nem ajánlott?

Ha beteg vagy, például gyomorbántalmaid vannak, inkább kérdezz meg egy orvost. Egészséges fogyasztók esetén viszont csak  nagy mennyiségben és mértéktelenül nem ajánlott.  A túl sok chili  a gyomor és a bél nyálkahártyájának károsodását okozhatja , de kis mennyiségben szuper! Azoknál, akiknek általában nem tartozik bele az étrendjükbe, az emésztést is megzavarhatja,  de ha a szervezet hozzászokik, a kellemetlen mellékhatások is enyhülnek.

szakértő

Hogyan használhatod?

A csili nem kizárólag őrölt változatban kapható és nem csak a lecsó és a leves az egyetlen felhasználási alternatíva, ha egy kis erőspaprikát szeretnénk enni. A Chiligeddon csapatánál például füstölt barbecue-szószt és savanyúságokat is láttunk, előbbi hamburgerszószban, pirítóson, az enyhébb őrölt változatok pedig akár limonádéban, vagy csokis desszertekben is felhasználhatók.  Emellett keverheted salátaöntetekbe, házi bonbonokba, de a legtöbb egyszerű krémleveshez is illlik egy-egy csipettel. Mi a sajtkrémlevest próbáltuk füstölt jalapeno-őrleménnyel, a barbecue-chiliszószt pirítóson, és a cayenne-limonádét mézzel - mindegyik nagyon-nagyon finom volt!