Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Hogyan élhetsz 100 évig? - szépkorúak vallottak legobb egészségtippjeikről

Ki más is árulhatná el nekünk a hosszú élet titkát mint azok, akik már megéltek jónéhány évtizedet? Kíváncsiak voltunk, hogy vajon mik a legidősebbek  leghasznosabb egészségtippjei, ezért egy idősek klubjában találkoztunk néhány vidám szépkorúval, akik készségesen meséltek nekünk. Beszélgetőtársaink már mind túlvannak a nyolcadik X-en. 

A kérdés egyszerű volt: szerintük minek köszönhetően érték el ezt a magas kort?

Mielőtt megmutatnánk a válaszaikat, azt is lecsekkoltuk, hogy az sajtóban az utóbbi években ünnepelt 100 évesek, vagy náluk idősebbek vajon milyen tippeket adtak. A japán Izumi Sigecsijo például 120 évig élt. 1986-os halála előtt 98 évet töltött munkával, nála ez vált be.  A pozitív hozzáállás sem árt: a 2011-ben 108 évesen elhunyt Johannes Heesters még 106 évesen is a színpadon játszott, és így a maga idejében a legidősebb aktív színésznek számított az egész világon. Ő így vallott: "magamat mindig boldog embernek tekintettem."

Egy 105 éves japán orvos is elmondta a maga titkát. Szerinte annyi a lényeg, hogy ügyeljünk az étkezésre, a megfelelő mennyiségű alvásra és arra, mennyit dolgozunk. "A gyerekek szinte egész álló nap mozognak, játszanak, aztán esznek, majd pihennek, alszanak. Felnőttként is hasonlóan kéne élni az életet " - javasolta.

Swami Sivananda, 120 éves hindu szerzetes az AFP-nek korábban azt mondta, hogy korának titka az, hogy sohasem volt nővel. Emellett azért azt is hozzátette: 

Saját bevallása szerint a fokhagyma fogyasztása,  az olívaolaj és a portói bor hozta meg a magas életkort a francia hölgynek, Jeanne Louise Calment-nak, aki 122 évesen hunyt el. Az aktív élet sem mellékes: a 115 évesen elhunyt Emiliano Mercado Del Toro a táncot javasolta: szerinte a sok mozgás tartotta fiatalon. 

Lássuk, milyen tippeket adtak beszélgetőtársaink!

ezt

Schriffert József és Fábián Ferencné szerint az egyszerű dolgokban rejlik a titok:

1. A munka 

"Egész életemben dolgoztam, de mindig valamilyen fizikai munkát végeztem. Most is aktívan élek, amennyire lehet, mert ez karbantart"

- árulta el Schriffert József. 

2. A mértéktartás

"Nem mondom, hogy nem iszom meg egy háromcentes pálinkát reggel, de annál soha nem ittam egyszerre többet. Úgy érzem, hogy ez fertőtlenít és a doktor is megengedte" - tette hozzá beszélgetőtársunk és elárulta: mindenben igyekszik mértéket tartani. 

3. A káros szenvedélyek mellőzése és nyugalom

Nem viszunk túlzásba semmit, szeretjük a teát, a csipkebogyót, de ezen kívül nem iszunk gyógyteákat. Közösségbe is járunk, ha úgy alakul - árulta el Fábián Ferencné.

ezt

4. A mozgás

Grubanovits Károly naponta 2 órát sétál, vagy ha ahhoz van kedve, 24 kilométert teker a maga tempójában. Idén 81 éves.

"Mindig mosolygok, szeretek beszélgetni, nótázni. És igen, a sport is a mindennapjaim része, úgy vagyok vele, hogy nem szabad megállni, mert akkor fáj. Ha mozgunk, akkor nem fáj"

- emelte ki a vidám szépkorú és azt is hozzátette, hogy igyekszik ésszel táplálkozni, amiben semmilyen különösebb szabályt nem tart be azon kívül, hogy nem eszi túl magát.

ezt 

Mit mond a tudomány?

Valami hasonlót. A mértéktartásban mindenképpen hisznek ők is. Emlős állatokon végzett vizsgálatok eredményei szerint az energiabevitel korlátozása növelte az élettartamot, emellett kisebb arányban jelentkeztek az alábbi betegségek: szív- és érrendszeri betegségek, elhízás,  daganatos betegségek, memóriahanyatlás, cukorbetegség,  immunrendszeri gyengeség.

Az aktív élet jó hatása is bizonyított: csupán az, ha a napi tévézést két óra alá szorítanák, 1,4 évvel hosszabbítaná meg életüket - hangsúlyozta a kutatócsoport a British Medical Journal (BMJ) című folyóirat online kiadásában megjelent tanulmányában.Korábbi tanulmányok már összefüggést találtak  a hosszas ülés, televíziózás, másfelől a cukorbetegség, szívbetegség és szélütés nagyobb kockázata között.

Az amerikai Rákkutató Intézet állásfoglalása szerint javasolt naponta öt adag gyümölcsöt, zöldséget fogyasztani. Vizsgálataik bizonyították, hogy minél többet eszünk ezekből, annál tovább maradunk egészségesek. Átlagosan három évvel korábban halnak meg azok, akik sosem esznek zöldséget és gyümölcsöt, mint azok, akik sok almát, répát és paradicsomot fogyasztanak – olvasható az American Journal of Clinical Nutrition című szaklapban megjelent tanulmányban. 

És hogy milyen trükkök vannak még a tudomány szerint?

Bebizonyosodott, hogy a férfiak számára a jó alvás, a nőknél emellett még a megfelelő étkezés fontos a hosszú élethez. Éveket nyerhetünk,  ha figyelünk a testsúlyunkra, és a vörös húsok fogyasztásának elkerülésére. Csak a dohányzás kihagyása a férfiak életét 9,4, a nőkét pedig 7,3 évvel hosszabbítja meg. 

Jót tesz a párkapcsolat: egyedülálló férfiaknál ugyanis sokkal magasabb egy kutatás szerint az agyi érkatasztrófák bekövetkezésének valószínűsége. 

A  házimunka sem árt: a kertészkedés például meghosszabbítja az életünket, - ezt svéd kutatók igazolták. A dél-koreaiak érték el először a világon a 90 éves várható életkort. Ebben az alacsony vérnyomásnak lehet szerepe, amelyet az alacsony koleszterintartalmú fermentált ételeknek köszönhetnek az ázsiai ország lakói, akik mentálisan is igyekeznek rendben tartani magukat.

1 Tovább

Itt a nagy narancsbőr- szavazás! Mi az, ami tényleg beválik ellene?


A statisztikák szerint a narancsbőr a nők 90%-át (!) érinti valamilyen mértékben. Míg megszerezni viszonylag egyszerű és szinte észrevétlenül megtörténik, úgy megszabadulni tőle annál problémásabb. Rengeteg kezelés és látszólagos megoldás közül választhatunk, így arra gondoltuk, szavazásra bocsátjuk a kérdést azért, hogy a strandszezon közeledtével senki ne próbálkozzon fölöslegesen. Éppezért  most arra kérünk mindenkit, akivel megtörtént a csoda és valahogy sikerült megszabadulnia a narancsbőrtől, hogy voksoljon és segítsen azoknak, aki még csak bolyonganak a krémek, testkezelések és életmódtanácsok útveszőjében.  

Általában azt mondják hogy a túlzott cukor- és zsírbevitel mellett a kevés mozgás lehet a jelenség oka, így megoldásként is talán ezeken kellene változtatnunk életmódunkban. Ám az egész nem ilyen egyszerű, hiszen a narancsbőr mögött hormonális és genetikai okok is állhatnak. Egyesek szerint a gyenge kötőszövet, mások azt mondják,  az alkoholfogyasztás és a dohányzás is hozzájárulhat a kialakulásához. Állítólag csodafegyver a mozgás, de már a stressz kiiktatása is sikerre vezethet. Na és persze a türelem, a kávé mellőzése, a vacsora kihagyása, az anyagcsere felturbózása.  Persze emellett vigyáznunk kell a gyógyszerekkel, főképp a hormonkészítményekkel...

Most akkor mi van, mit csináljunk és mit ne?

Látható, hogy pontosan a rengeteg információ az, ami zavarossá teszi a képet a narancsbőrrel kapcsolatban. Ami biztosan Igaz,  az annyi, hogy a szervezetünk által fel nem használt cukor zsír formájában raktározódik el a bőrsejtekben, majd felhalmozódik a kötőszövetben. Az energiatároló sejtek megduzzadnak, és ha elég nagyra nőnek, akkor a bőr felszíne  alatt is meglátszanak. A narancsbőr legfőbb oka a vér- és nyirokkeringés  zavar, tehát ezt kellene orvosolni valamiképpen. Na de hogyan: külsőleg, vagy a belsőnk megtisztításával?

Alább összegyűjtöttünk minden egyes esetleges megoldást, amit a szakirodalom és a magazinok a narancsbőr ellen ajánlanak. Ha neked már bevált valamelyik, kattints arra hogy kiderülhessen, melyik a legjobb módszer a zavaró gödröcskék ellen. Ha más módszered van, kommentben segíthetsz az elkeseredett, bikiniszezonra készülő tömegeknek. Előre is köszönünk minden szavazatot! <3

(A voks eredményeit szavazás után tudod megnézni. Ha nincs tuti módszered csak megkukkolnád a legjobbat, kattints, a "valami más" lehetőségre!)

Mi az, ami valóban hat a narancsbőr ellen?

Neked mi vált be?
 
Narancsőr elleni krém
Masszázs
Hideg-meleg váltózuhany
Sport
Fogyás
Szénhidrátmentes étkezés
Ultrahangos terápia
Elektromos zsírbontás
Koffein mellőzése
Szauna
Vákuumkezelés
Több folyadék
Zsírleszívás
A fentiek kombinációja
Valami más
  Current Results

0 Tovább

Megvan a trükk, amivel nem hízlalnak a multivitaminok - Szavazzuk meg, melyik a legjobb közülük!

Egy kis télvégi immunrendszer-turbózás céljából úgy döntöttünk, hogy tartunk egy multivitamint kúrát, de bárki, akivel erről beszéltünk  azt mondta, hogy a multivitaminok hízlalnak. Mivel hízni most véletlenül pont nem akarunk, utánajártunk, mi igaz ebből és eldöntöttük: megkeressük a választ arra, hogy valóban növelik-e az étvágyat a multivitamin-készítmények, és ha igen, mi lehet az oka ennek, és a legfontosabb: hogyan tudjuk kiküszöbölni azt.

Spoiler: igaz a hír, de van megoldás. 

szakértő

Dr. Buzgány Erika gyógyszerész kérdésünkre elmondta, hogy valóban okozhatnak megnövekedett étvágyat a multivitamin-készítmények, elsősorban B-vitamin tartalmuk miatt.

"Bonyolult lenne részletezni, hogy pontosan mi zajlik le a testünkben a B-vitaminok hatására, legyen elég annyi, hogy ezek valóban éhesebbé tehetnek minket. Ám jó hír, hogy ha krómot szedünk a multivitamin mellé, akkor az szabályozza a vércukorszintünket, ami így kevésbé ingadozni, és nem leszünk egész nap éhesek az étkezések után"

- emelte ki a szakember.

szakértő

A gyógyszerész tehát azt javasolja, hogy ha multivitamint választunk, akkor vásároljunk hozzá krómot, de ezek után felmerült a kérdés, hogy vajon miért nem raknak bele a krómból, ha ez létező probléma és talán több vásárlót is zavar.

Ennek megválaszolása helyett szakértőnk abban segített, hogy kikereste: a termékeik között vajon van-e olyan multivitamin, amelyikben van valamennyi króm is.

Jó hír: akad ilyen is. 

A  számos termék közül a Béres Activalt nézte meg másodjára, már ebben is volt króm, de azt nem ígérte biztosra a szakember, hogy ez a mennyiség elég lesz ahhoz, hogy ne ingadozzon vércukorszintünk. A helyszínen egyébként nem néztük meg az összes létező multivitamint, de a lényeg, hogy ha hasonlót vásárolsz,  az éhség elkerülésére a termék krómtartalmát kell figyelni. Ha nincs benne, akkor érdemes mellé külön szedni krómtablettákat. Ezek nem a B-vitaminok hatását semlegesítik, hanem abban segítenek, hogy ha már ettünk, akkor utána kevésbé kelljen számolnunk a vércukoringadozás miatti falásrohamokkal. 

Ennyi hát az egyszerű trükk: a króm. És ha már itt vagyunk,  szavazzunk meg, melyik a legjobb multivitamin-készítmény, mi az,  ami nektek bevált, és amit másoknak is szívesen ajánlanátok:

szakértő

Szerinted melyik multivitamin-készítmény a legjobb?

Kattints arra, amelyik neked bevált!
 
Centrum
Supradyn
Actival
Béres csepp
Jutavit
Gravida
Damona
Pharmaton Vital
Multi Tabs Immuno
B-Max
Vitaking
Plussz pezsgőtabletta
Herbária multivitamin
Spectrum
Eurovit
Vitaday
Benu
Más terméket szedek
Nem szedek vitaminokat
szakértő  Current Results

Ha tetszett a poszt,  szeretnéd az elsők között látni a cikkeinket, vagy csak azon töprengsz, mi legyen a mai jócselekedeted, lájkold a Hippokratész Online Facebook-oldalt ITT ------------->>> képek: pixabay

 

0 Tovább

Tudod, hogy mennyi megy el az adódból a börtönlakók egészségére? Utánajártunk, mire költünk!

  

Kíváncsiak lettünk rá, vajon adóforintjainkbók milyen egészségügyi szolgáltatásokat kapnak Magyarországon a fogvatartottak. Természetes, hogy a kórházi elátás nekik is jár, de vajon idegességre kaphatnak-e egy kis B6-ot, télen pótolják-e számukra a napfényt valamennyi D-vitaminnal, kiválszthatják-e milyen gyógyszereket szednek,  vagy meg kell elégednük fapados szolgáltatásokkal? 

Megkerestük a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága Kommunikációs Főosztályát, ahol készségesen válaszoltak is minden kérdésünkre. Alább a 9 legérdekesebb infó arról, hogyan gondoskodnak az illetékesek a fogvatartottak egészségéről. 

szakértő

1. Létezik egy alapelv, aminek mentén ellátóik hozzáállnak a börtönlakók egészségéhez. Ez pedig hivatalosan így fest: "elsődleges cél a fogvatartottak esetében is az esélyegyenlőség biztosítása mellett az emberi méltóság megőrzése, és az egyén egészséges életmódhoz, aktuális egészségi állapotának megfelelő egészségügyi ellátáshoz való jogának biztosítása" - áll a válaszlevélben.  

2. Vannak azért meglepő, de érthető  szabályok, például ez: "a szabadságvesztés végrehajtása során a szabad orvosválasztás joga korlátozva van". Nincs olyan, hogy "márpedig én a Mészáros doktornőt szeretném az epémmel", vagy a "Kovács doktor bácsihoz mennék fogorvoshoz, mert tőle nem félek". Az van, aki épp van. 

3. Nem várják meg a bajt: a  Büntetés-végrehajtási Szervezet komplex egészségügyi ellátó rendszert működtet, vagyis rendszeresen gyógyító-megelőző tevékenységet folytatnak, aminek része az orvosi vizsgálat, gondozásba vétel, a speciális szakorvosi ellátás biztosítása. Kiemelt figyelmet fordítanak a betegségek korai felismerésére,  szűrővizsgálatokra is. A fogvatartottaknak is kötelező eljárni tüdőszűrésre, sőt, egyéb ajánlott szűrések is vannak, például a hepatitis, HIV,  vagy nőgyógyászati rákszűrések. Ezeket mind biztosítják számukra. 

 4. A fogvatartottaknak van saját kórháza, de néha a mieinkben is felbukkannak. A központ ezt írja: "a fekvőbeteg szakellátásra szoruló fogvatartottakat a büntetés-végrehajtás által működtetett fekvőbeteg intézményben kell ellátni. Ebben belgyógyászati, sebészeti, szülészet-nőgyógyászati, tüdőgyógyászati, pszichiátriai és neurológiai kórházi fekvőbeteg szakellátása biztosított a fogvatartottaknak.

És mi van akkor, ha más problémájuk van? Arra is van megoldás:  "azon esetekben, amikor a beteg fogvatartott egészségügyi ellátása a szervezeten belül nem megoldható, úgy a területileg illetékes kórházba kerül a beteg. Amennyiben olyan kezelés válik szükségessé, amit a Büntetés-végrehajtás Központi Kórházában nem tudunk ellátni, akkor kerülhet sor a fogvatartott „civil” kórházba történő kiszállítására. Ebben az esetben a bv. szervezet állományába tartozó kolléga látja el a fogvatartott őrzését, felügyeletét, ellenőrzését mindaddig, amíg vissza nem szállítják fogva tartási helyére" - derül ki a tájékoztatásból.  

5. És  gyógyszerek ingyen vannak nekik, vagy senkit sem érdekel, ha nincs pénzük rá? Nyugalom, a fogvatartottak is térítés ellenében vehetik igénybe azokat a szolgáltatásokat, amelyek részben vagy egészben térítéskötelesek. Ezzel együtt pedig dönthetnek arról, hogy az azonos hatóanyag csoportba tartozó gyógyszerek közül melyiket választják.

6. Már az étkeztetésük során igyekeznek megelőzni a betegségeket. A fogvatartottak étkeztetése során a bv. intézetekben működtetett konyhák az étrendtervezésnél a 37/2014. (IV. 30.) EMMI rendelet táplálkozás-egészségügyi irányelveit tartják szem előtt. "A fogvatartotti alapétrendek összeállítása megfelel a közízlésnek, a magyaros konyha ízvilágát tükrözi"  - árulták el az illetékesek.  

szakértő

7. És vajon kaphat külön, fogyókúrás ételt például az,  aki nem beteg, de  túlsúlyos és ezzel vezélyeztetheti az egészségét? Kaphat. "A büntetés-végrehajtás alapellátó orvosa ha a vizsgálatokat követően úgy ítéli meg, hogy a fogvatartott egészségi, tápláltsági állapota indokolja, diétás étkeztetést rendelhet el. Ennek összetevőit az orvosi javaslatnak megfelelően dietetikus szakember állítja össze; akár több zöldséget és gyümölcsöt is tartalmazhat" - részletezik. A doki ezen felül a fogvatartott egészségi állapotának függvényében elrendelheti vitaminok szedését is.

 8. Saját maguk is tehetnek az egészségükért. A fogvatartottnak hetente van lehetősége az intézetekben működő bolt kínálaátból válogatni, ahol idénygyümölcsök és  - zöldségek is kaphatók.

9. És ha valaki nem tudná, mi egészséges? Arra is van megodás! "Lehetőségük van arra, hogy a büntetés-végrehajtási intézetek egyénileg szervezett, egészségmegőrző előadásokon vegynek részt, ahol téma az  alkohol,  a drogfogyasztás ártalmai, a dohányzás egészségügyi kockázata,  a segítségnyújtás a leszokáshoz, és  sport szerepe az egészségmegőrzésben. Az előadásokon igyekeznek felhívni a figyelmet az egészséges életmód fontosságára. Egyéni sportolási lehetőségek biztosítottak a részükre a bv. intézetekben kialakított sportolásra alkalmas eszközökkel felszerelt sétaudvarokon, edzőtermekben, de  kollégáink is rendszeresen szerveznek számukra sportversenyeket is"- tudtuk meg. 

szakértő

Ilyen az angol börtönkoszt.  (forrás: youtube)

Ha tetszett a poszt,  szeretnéd az elsők között látni a cikkeinket, esetleg azon töprengsz, mi legyen a mai jócselekedeted, lájkold a Hippokratész Online Facebook-oldalt ITT!  -->>

0 Tovább

Kiborít a délutáni fáradtság? Megvan, miből szippants, hogy elmúljon!

A levendulaolaj friss és nosztalgikus illatával és annak hatásával sokkal egészségesebb alternatívája  a kávénak, energiaitalnak és koffeintablettának. A nagymamád szekrényének egyik lakója millió dologra használatos, amik közül csak az egyik, hogy ha néhányat szippantasz belőle, felélénkít. Munkahelyen jó hasznát veheted, mert mindezek mellett csökkenti a feszültséget, az idegességet, félelmet és a stresszes állapot okozta fejfájást. 

Nagyjából tehát olyasmi, mintha egy minden munkahelyi problémára jó gyógyszeralternatíva lenne, amit a természet talált volna ki az asztalok fikókjainak és táskák mélyére. 

És igen, egyszerre élénkít és ellazít. És hogy mire jó még?

ezt

Például fejfájás,  levertség és stressz ellen is bevethető, sőt, a hirtelen hangulatváltozások kiegyensúlyozására is beválik.

A trend viszonylag régi

Már az ókori rómaiak szívesen fertőtlenítették és illatosították a közfürdőiket levendulaolajjal, de használták tisztításra és masszíroztak is vele. A néphit szerint erős illatával távol tartja az ártó, rontó erőket, szellemeket. Már a 13. és 14. századból vannak feljegyzések, melyek megemlítik, hogy akinek a kesztyűje sok levendulaolajat szívott magába, annak szervezete sokkal ellenállóbb volt a pestissel szemben. Egyiptomban balzsamozáshoz használták, Angliában a pestisjárvány idején a csuklóra kötözve viselték. Később már mindenfelé használták, mint fájdalomcsillapító, görcsoldó, nyugtató, idegrendszert-erősítő szert.

Alább a 6 legfontosabb tudnivaló róla:

ezt

1. Szuper a fájdalmak ellen! Illatanyagai belélegezve enyhíthetik a fejfájást, segíthetik a könnyebb elalvást.  A Journal of Herbal Medicine oldalain 2016 tavaszán jelent meg egy kutatás eredménye, ami arra jutott, hogy háromhavi levendula-illóolajhasználattal csökkenthető a migrén kialakulása vagy a fellépő migrén okozta fájdalom erőssége. Emellett a menstruációs görcsök okozta fájdalmak ellen is jó.

2. Kiirtja a gombákat! Illóolaja erős gombaölő hatással bír egyes köröm- és bőrgombákkal szemben.  A University of Coimbra egyetem tudósai ennek vizsgálatakor megállapították, hogy az olaj összetevői rongálják, és bizonyos esetekben megsemmisítik a bőr- és körömfertőzéseket okozó fonalas- és élesztőgombák sejtmembránjait. Különösen hatékonynak bizonyult Cryptococcus neoformans és a Candida gombák esetében. 

3. Jó a bőrnek! Gyulladásgátló hatásának köszönhetően a pattanásos bőr, és  a rovarcsípés, napégés és az ekcéma kezelésére is alkalmazható. Emellett gyorsítja a sebek gyógyulását is: török kutatók megállapították, hogy a levendula illóolaj hozzájárul a sebek gyorsabb összezáródásához.

4. Hasznos várandósan is: a Nagano Nursing College 2002-ben végzett kutatása szerint a levendula illóolaj lábvízben történő használata csökkenti a vajúdás alatti feszültséget. 

5. Jó a hajra: Enyhe korpásodásra kiváló gyógyír a levendulás hajöblítő, ami a fejtetőn használva dúsabbá és egészségesebbé teszi a hajkoronát.

6. És még egy rakat apróság: működik izomlazítóként,  teájával fokozható a menstruációs vérzés, szélhajtónak is jó, görcsoldásra, fogfájás-csillapító gyanánt, körömfertőzés kezelésére. Kiváló magas vérnyomás mérséklésére, és segít a megfázás és az influenza tüneteinek csillapításában.

Hogyan használd?

ezt

Nagymamád régen molyűzésre alkalmazta a spájzban vagy a szekrényben és erre továbbra is jó . Virága limonádéban, vaíliás és csokoládés desszertek és fagyik ízestőjeként állja meg a helyét, de az is elég lehet, ha egy drogériában veszel egy üvegcsével az olajából, és időnként beleszippantasz. 

Keverhető massszázsolajba, fürdővízbe, krémekbe, pakolásként, zuhanyozáshoz és aromalámpába. Arra mindenkppen figyelj, hogy a használata kizárólag hígítva történjen. 

Mikor nem ajánlott?

Például, ha valamiért nem szereted az illatát. Ilyen esetekben erőseben regaálsz rá és hányást is okozhat.  Minden más esetben érvényes, hogy csakis mértékkel ajánlatos és csak akkor, ha tudod, hogy nem vagy rá érzékeny, vagy nincs más körülmény - például egyes gyógyszerek szedése - amikkel együtt nem használható. A Marylandi Egyetem Egészségközpontjának honlapjának információi szerint gyerekeknek nem ajánlott frissen, szájon át fogyasztani. Felnőtteknél a virága székrekedést okozhat és fokozott étvágyat is előidézhet, így fogyókúra idején is okosabb hanyagolni. 

........

Ha tetszett a poszt,  szeretnéd az elsők között látni a cikkeinket, esetleg azon töprengsz, mi legyen a mai jócselekedeted, lájkold a Hippokratész Online Facebook-oldalt ITT!  -->>

0 Tovább

HTML